2011. április 30., szombat

Csoóri Sándor: A szétzilált nemzet - Jelenlegi ára: 2 380 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A szétzilált nemzetA könyv listaára: 2900 Ft. Leírás:
A magyar esszé mestereinek írásaiból válogató sorozat újabb kötete Csoóri Sándornak az utóbbi négy évben készített naplószerű jegyzeteit adja közre. Csoóri költőien szép irodalmi stílusban, mégis tömör, olykor meghökkentően lakonikus sorokban szólít fel közösségi sorsunk vizsgálatára. Írásainak központi gondolata, hogy a szellem, a műveltség lehet az egyetlen olyan tényező, amelynek segítségével továbbléphetünk. Csoóri kérlelhetetlenül boncolja kollektív lelkiismeretünket és tudatalattinkat, amelyben mindenekelőtt a trianoni seb a legneuralgikusabb pont. Vissza-visszatérő témája ez, illetve ennek kapcsán a határainkon túlra került magyarság, a hozzájuk való viszonyunk. Ugyanakkor meg-megszólal az író is: olvasója tétova, politikai szólamoktól és a kapitalizmus lélekromboló hatásaitól elhomályosított tekintete elé odahelyezi József Attila vagy Nagy László sorait, kibont, elemez egy-egy hasonlatot, miközben maga is egy-egy találó, talán szándékosan eltúlzott szóképpel érzékelteti mai valóságunkat: Néha az az érzésem, hogy jellemünk maradékából élünk. A nemzeti sorskérdéseink fölötti közös gondolkodásra szólító kötet - a művelt nagyközönség számára. ISBN: 978-963-9658-83-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 380 Ft

Az aukció vége: 2011-05-03 23:42
. Csoóri Sándor: A szétzilált nemzet - Jelenlegi ára: 2 380 Ft

FARAGÓ JENŐ: A P-2 PÁHOLY TITKAI - Jelenlegi ára: 400 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A P-2 PÁHOLY TITKAIA termék használt, olvasott: eladó a képen látható állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2011-05-03 23:15
. FARAGÓ JENŐ: A P-2 PÁHOLY TITKAI - Jelenlegi ára: 400 Ft

2 db GYÖNYÖRŰ kislányos tunika/felső 68/74 - Jelenlegi ára: 1 Ft


 
 
2 DB
CSINOS
TUNIKA JELLEGŰ FELSŐ
lány részére
A rózsaszín Disney, pamutvászon anyagú
Hossza: 31 cm
Mellbősége: 23 cm
Szép állapotú
Farmer:
Hossza: 30 cm
Mellbősége: 23 cm
Szép állapotú, gyárilag koptatott
Beleírt méretet nem találtam, sztem 68 max 74-es de látsd cm-es adatokat.
A mellbőséget hónaljtól-hónaljig mértem elöl, ez fixen ennyi mert nem elasztikus anyagú.
 



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-05-12 21:42
. 2 db GYÖNYÖRŰ kislányos tunika/felső 68/74 - Jelenlegi ára: 1 Ft

Új, átmeneti sapi Kisfiúknak 47-es - Jelenlegi ára: 390 Ft

100% könnyű sapi, apró lyukakkal a jó szellőzésért.



Jelenlegi ára: 390 Ft

Az aukció vége: 2011-05-08 20:45
. Új, átmeneti sapi Kisfiúknak 47-es - Jelenlegi ára: 390 Ft

28-as bőr cipő kislánynak - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Hibátlan állapotú valódi bőr, zárt cipő kislánynak. Elől gumis megoldással. Kényelmes viselet.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-05 19:41
. 28-as bőr cipő kislánynak - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eldobható melltartóbetét 12db - Jelenlegi ára: 250 Ft

Baby nova márkájú, 12db.



Jelenlegi ára: 250 Ft

Az aukció vége: 2011-05-05 10:28
. Eldobható melltartóbetét 12db - Jelenlegi ára: 250 Ft

ÚJ NŐI ADIDAS SZABADIDŐ RUHA S,M,L,XL - Jelenlegi ára: 5 800 Ft

ÚJ NŐI, ZIIPZÁRAS, PAMUT SZABADIDŐRUHA HÍMZETT ADIDAS FELIRATTAL.  
KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ, ELASZTIKUS, MÉRETTARTÓ PAMUT ANYAGBÓL!
VÁLASZTHATÓ SZÍNEK:
- FEKETE NADRÁG FEHÉR FELSŐVEL , FEKETE-FEHÉR DÍSZÍTÉSSEL
- SÖTÉTKÉK EGYÜTTES RÓZSASZÍN DÍSZÍTÉSSEL
- SÖTÉTSZÜRKE EGYÜTTES RÓZSASZÍN DÍSZÍTÉSSEL
- VILÁGOS SZÜRKE EGYÜTTES RÓZSASZÍN DÍSZÍTÉSSEL
A MÉRTETET ÉS A SZÍNT AZ AUKCIÓ ÚTÁN EGYEZTETJÜK!



Jelenlegi ára: 5 800 Ft

Az aukció vége: 2011-04-29 09:14
. ÚJ NŐI ADIDAS SZABADIDŐ RUHA S,M,L,XL - Jelenlegi ára: 5 800 Ft

S-es fekete party felső - Jelenlegi ára: 1 250 Ft

Szatén, nagyon csinos party felső strasszokkal.



Jelenlegi ára: 1 250 Ft

Az aukció vége: 2011-05-12 08:30
. S-es fekete party felső - Jelenlegi ára: 1 250 Ft

Kemény György - Fenegyerekek, csodagyerekek - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladó a képen látható könyv:   Kemény György - Fenegyerekek, csodagyerekek jó állapotban 1989-es kiadás Postaköltság az aktuális postai díjszabás szerint: Súlya: 179g+csomagolás súly sima levél elsőbbségi levél ajánlott levél 30 g-ig 80 Ft 105 Ft 295 Ft 50 g-ig 110 Ft 150 Ft 325 Ft 100g-ig 140 Ft 185 Ft 355 Ft 250g-ig 175 Ft 240 Ft 390 Ft 500g-ig 315 Ft 380 Ft 530 Ft 750g-ig 515 Ft 640 Ft 730 Ft 2000g-ig 655 Ft 840 Ft 870 Ft


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-05-19 07:11
. Kemény György - Fenegyerekek, csodagyerekek - Jelenlegi ára: 1 Ft

Páfrányfenyő (Ginkgo biloba) - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Lombhullató kétlaki fafaj, mely a páfrányfenyők törzsének egyetlen ma is élő képviselője. Nagyon ősi növényfaj (120 millió év! ), közeli rokonaik a földtörténeti korai szakaszában már kialakultak. Egyetlen ma élő növényfajjal sem mutatnak rokonságot, úgynevezett élő kövületek. Ezer évnél idősebb példányai is ismertek, így Földünk egyik leghosszabb élettartamú növénye. Magassága 20-35 méter lehet, de Kínában vannak 50 méteres példányai is. Gyógynövény, sok hasznos hatóanyagot tartalmaz. Szinte minden természeti csapásnak ellenáll, kártevője sem ismert. Haluszony szerű leveleivel igazi dísze lehet kertünknek!
A kínált növények 40-50 cm magasságú oltványok!



Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Az aukció vége: 2011-05-19 06:41
. Páfrányfenyő (Ginkgo biloba) - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

weltmelstel harmónika - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

weltmelstel harmonika jó állapotba  működő képes. van tokja is csak nagyon kopott és azért nincs rolla fénykép



Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-07 01:48
. weltmelstel harmónika - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Kenvelo 25-26-os csőnadrág - Jelenlegi ára: 4 990 Ft

Kenvelo 25-ös, de inkább 26-os méretnek felel meg
Derék: 37 cm
Csípő: 42, 5 cm
Külső szárhossz: 80 cm
Belső szárhossz: 97, 5 cm
Ülepe elől: 16, 5-17, 5 cm
Hátul: 30-31 cm



Jelenlegi ára: 4 990 Ft

Az aukció vége: 2011-05-08 23:43
. Kenvelo 25-26-os csőnadrág - Jelenlegi ára: 4 990 Ft

86-92-es csomag next, george,girl2girl stb - Jelenlegi ára: 1 Ft

a csomi tartalma:
1. 86-os édes halásznadrág sztreccses anyagból van , hibátlan , márkáját nemtudom mert a címkét kivágtam ( szúrta a kislányomat )
2. george fehér atléta trikó 86-os nagyon cuki, hibátlan
3. girl 2 girl poló 3-4 év van beleírva de szerintem jóval kisebb olyan 92-esnek felel meg
4. palomino farmer szoknya 98-as hibátlan
5. girl 2 girl rövid naci 98-as van beleírva de inkább 92 -as hibátlan
6. színes mintás halásznaci 2 év van beleírva kb. olyan 92-es , hibátlan, vékony anyag
7. next atléta dupla anyagú, alja gumirozott, 86-os, sajnos ez foltos, de nem vészes
postázom is természetesen


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 22:51
. 86-92-es csomag next, george,girl2girl stb - Jelenlegi ára: 1 Ft

Asztalterítő több méretben - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Asztalterítő 140x140, és 140x180 cm is van belőle.
Leütés előtt érdeklődj!!!
Az ár a 140x140-esre vonatkozik
Nagyobb méret is kérhető


Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Az aukció vége: 2011-05-02 21:59
. Asztalterítő több méretben - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

2011. április 29., péntek

Thomas, Choo: A menny valóság! - Jelenlegi ára: 2 115 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A menny valóság! A könyv listaára: 2490 Ft. Leírás:
A koreai származású szerző már felnőtt volt, amikor először vett részt keresztény prédikáción, ám azonnal tudta, hogy számára Jézus jelenti a teljes élethez vezető utat. Pár évvel később egy istentiszteleten Choo Thomas fizikailag is érzékelte Jézus jelenlétét, aki ezt követően rendkívül gyakran, a legkülönbözőbb élethelyzetekben jelent meg a fiatal nő számára, és hozott beavatás jellegű üzeneteket. E találkozásokról Choo naplót vezetett, mely most magyar fordításban is megjelent. A sok száz látomás egy része az átlag hívő szeme elől rejtett dimenziók leírásával foglalkozik, míg mások a keresztény életvitel gyakorlati kérdéseiben szolgálnak útmutatóul. A mintegy háromszáz oldalas kiadvány az amerikai keresztény gyülekezetek vallásos irodalma iránt érdeklődők számára ajánlható. ISBN: 978-963-89008-6-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 115 Ft

Az aukció vége: 2011-05-02 20:57
. Thomas, Choo: A menny valóság! - Jelenlegi ára: 2 115 Ft

Szekeres Kató: Róka fogná puskát - Jelenlegi ára: 940 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Róka fogná puskátA könyv listaára: 1145 Ft. Leírás:
A vékony kötet gyermekekhez szóló állatverseket, természetleíró rímes játékokat tartalmaz. Bár többnyire a természetes nyelvi megnyilatkozás jellemző a kötet egészére, sajnos - miként maga a kötet címe is - olykor súlyosan zavaró nyelvhelyességi hibák akasztják meg a figyelmes olvasó tekintetét. A S jaj annak, ki nem látja,  / Hogy ott őrt állja - őrt áll helyett - tipikus példája a nyelvnek a rím és ritmus kedvéért való föláldozásának, ami pedig gyermekversben, főleg ha nem a humor forrása, megengedhetetlen. Különösen az írni tanuló kicsikre gondolva, nem fordulhatna elő a szövegben olyan helyesírási hiba, mint a szugerál szuggerál helyett, az ír vyskivel ír whiskey-vel helyett (a skótok whisky-t isznak), horribile dictu kizöldelve (ami valami olyasmi lenne, hogy zöldre van festve) kizöldellve helyett. A címadó versben pedig nem csupán a cím - Róka fogná puskát - zavaros (Róka fogna puskát vagy Róka fogná a puskát, inkább Ha a róka fogná stb. ), de - az amúgy ötletes, az öncélú vadászatot bíráló, rókapárti vers végén - a rókákat arra buzdítja a lírai alany, hogy Fel kéne tán lázadni!  / Odúból mind kibújni.  / Lovakat vadítani,  / Hátasukat ledobni..., amiből világosan látszik, hogy a szerző összekeverte a ló (hátas) és a lovas fogalmát, de nem metonimikusan (a nyelvi humor kiváltotta nevetéstől tehát ezúttal sem dob hátast az olvasó... ). A kötet fekete-fehér illusztrációi ugyanezt a kettősséget mutatják: játékos, ötletes hangulatok olykor naiv formai megoldásokkal. Nagyobb általános gyűjtőkörű könyvtárak prézensz állományában helyezhető el. ISBN: 978-963-9881-24-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 940 Ft

Az aukció vége: 2011-05-02 19:17
. Szekeres Kató: Róka fogná puskát - Jelenlegi ára: 940 Ft

Új, címkés 25-ös Retro Jeans mini - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Szuper szexi címkés Retro Jeans mini.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-05-07 18:00
. Új, címkés 25-ös Retro Jeans mini - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

4 pár divatos fülbevaló csak 1000Ft - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Nagyon jó állapotú divatos női fülbevalók eladók! Ha kérdésed van írj nekem!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-08 16:59
. 4 pár divatos fülbevaló csak 1000Ft - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Coelho, Paulo: Brida - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! BridaA könyv listaára: 2990 Ft. Leírás:
Noha Brida OFern a szigorúan katolikus Írországban nő fel, szíve mélyén egyáltalán nem a vallásos élethez vonzódik: a lány saját spirituális útját szeretné járni, és érezve magában az okkult úthoz való tehetséget, az ezoterikában kíván elmélyedni. Még csak huszonegy éves, amikor - engedve belső késztetésének - felkeresi az erdő mélyén élő Mágust, és tanítványául szegődik. A mester örömmel fogadja Bridát, mert maga is érzi a benne szunnyadó hatalmas erőket, s megsejti, hogy a boszorkánypalántában lelki társát is tisztelheti. Elkezdi bevezetni a mágia, az emberi psziché és a világ rejtelmeibe, és Brida valósággal issza minden szavát. Amikor eljön az ideje, a lány megismerkedik egy bölcs wicca-asszonnyal, aki a női utat ismerteti meg vele: megtanítja a tánc misztériumára és arra, hogy hogyan imádkozzon a Holdhoz. Ahogy tudása gyarapszik, Brida előtt úgy válik egyre világosabbá, hogy ki ő, és mi a valódi küldetése... ISBN: 978-963-293-049-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 600 Ft

Az aukció vége: 2011-05-02 15:58
. Coelho, Paulo: Brida - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

Pink Floyd Összes -Oh, By The Way Gyűjtemény-16CD - Jelenlegi ára: 25 000 Ft

-The Piper At The Gates of Dawn
-A Saucer Full of Secrets
-More 
-Ummagumma (2CD )
-Atom Heart Mother 
-Meddle
-Obscured By Clouds
-The Dark Side of The Moon
-Wish You Were Here
-Animals
-The Wall (2CD )
-The Final Cut 
-A Momentary Lapse of Reason
-The Division Bell
A dobozban egy poszter is található.
Szállítási idő két hét.
Jó zenehallgatást kívánok!


Jelenlegi ára: 25 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-08 15:12
. Pink Floyd Összes -Oh, By The Way Gyűjtemény-16CD - Jelenlegi ára: 25 000 Ft

134/lány rucanor átmeneti kabát új - Jelenlegi ára: 7 990 Ft

Nagyon szép sportos és csinos Rucanor dzseki. Kétszer volt rajtunk, nem tetszik a kislányomnak és jövőre már sajnos rövid lesz az ujja.
Kapucniján a szőrme lepatentolható. Vízlepergető, különleges anyagból, téli vagy átmeneti kabát. Hátul picit hosszabb, ujján belül passzé, zsebek, csinos övvel. Kérésre szívesen mérek. Normál 134-es méret.


Jelenlegi ára: 7 990 Ft

Az aukció vége: 2011-05-18 06:10
. 134/lány rucanor átmeneti kabát új - Jelenlegi ára: 7 990 Ft

Organza fodros gyűrűpárna. ÚJ - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Organza fodros gyűrűpárna. ÚJ


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-18 01:27
. Organza fodros gyűrűpárna. ÚJ - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Esprit felső szuper áron - Jelenlegi ára: 400 Ft

Szuper póló, szuper áron!
Több termék vásárlása esetén lemérem a súlyukat és megírom a postaköltséget. Kérem az első termék leütésekor jelezze a megjegyzés rovatban, hogy több darab rendelése lesz. Termékeimet csak a vevő kifejezett kérésére postázom sima levélként, mivel úgy sem én sem pedig a posta, nem tud érte felelősséget vállalni, ha eltűnik a csomag.



Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2011-05-17 22:43
. Esprit felső szuper áron - Jelenlegi ára: 400 Ft

92-98-as mintás lányka nylonharisnya Új csak 440Ft - Jelenlegi ára: 440 Ft

Itt a tavasz!!!
gyönyörű mintás lányka nylonharisnyák
kiváló minőség
97% poliamid 3% elasztán
mérete:  92-98 cm magas kislányra
Eredeti csomagolásban
Aukcióim között megtalálod 80-tól146-os méretig



Jelenlegi ára: 440 Ft

Az aukció vége: 2011-05-03 22:12
. 92-98-as mintás lányka nylonharisnya Új csak 440Ft - Jelenlegi ára: 440 Ft

Vector női karóra! Hoppá! - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Használt, üvege sérült, szíja kopott, elemcserére szorul.
Működőképes!!!


Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Az aukció vége: 2011-04-28 21:12
. Vector női karóra! Hoppá! - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Next nyuszis kantáros szett 0/3 - Jelenlegi ára: 1 250 Ft

Jó állapotban lévő Next  nyuszis igazi csajos kantáros szett bodyval 0/3 hónapos méretben, de tovább jó, mint a Nextek általában. Imádtuk a többi kantárossal együtt, nagyon praktikus darabok.
Személyesen Csepelen, Törökbálinton átvehető.
Posta saccolt.


Jelenlegi ára: 1 250 Ft

Az aukció vége: 2011-05-05 20:12
. Next nyuszis kantáros szett 0/3 - Jelenlegi ára: 1 250 Ft

Spiró György: Feleségverseny - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! FeleségversenyA könyv listaára: 2990 Ft. Leírás:
Az író új regénye keserű szatíra a közeljövő Magyarországából. Az elképesztően balkáni állapotok közepette (pl. a metrókat elöntötte a víz, a bérbe adott tömegközlekedés nem működik, a Móricz Zsigmond körtéri aluljárókból kutyák járnak föl, az őrök néha - egy-két járókelővel együtt - lelődözik őket az iskolában szavazással döntik el, mit tanuljanak, de többnyire - szerencsére - a gyerekek nem járnak iskolába, így bevezetik a képírást... ) Magyarországon kitör a magyar-cigány polgárháború, miután a roma lakosságot az ún. fekete vonatokon már évek óta az ország keleti határára szállítják. Az elmérgesedő konfliktus végén az ENSZ elismeri a független Romanisztánt, ahová az összes kelet-európai romát áttelepítik. Az egyre-másra kipróbált államformák után a magyarok ismét királyt választanak, a mű címe pedig arra utal, hogy az új uralkodó feleségét egy országos valóságshow keretében választják ki. De ez csak a történelmi háttér, a középpontban Rea, a XI. kerület külső övezeti lerobbant panellakásából származó lány karrierje áll. A közel háromszáznegyven oldalon ömlő (Jókai A jövő század regénye - 199713199 - című utópiája negatív parafrázisának is tekinthető) történet minden egyes mozzanata egyszerre fergeteges (nyelvi) humorral előadott karikatúra és megdöbbentő jóslat, a kommunista valóság elemeivel átszőtt jelenkorunk minden elképzelhető sötét víziója benne sűrűsödik. Minden józan önkritikával rendelkező magyar olvasónak ajánlható mű. ISBN: 978-963-14-2721-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 600 Ft

Az aukció vége: 2011-05-01 19:11
. Spiró György: Feleségverseny - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

Anycool Kingbond D38 - Jelenlegi ára: 18 900 Ft

MOBILBAN IS A LEGNAGYOBB! Gyors HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 30. 000 Ft felett INGYEN! Új és használt mobiltelefonok adás-vétel , szervizelés! ---------------------------------------------------------------Kérjük telefon esetén megrendelésnél érdeklődjön , hogy jelenleg van e raktáron a választott szín! Az akciós árat cégünk a készlet ereéig garantálja, mivel számos helyen jelenik meg hirdetésünk, így kérjük leütés előtt érdeklődjön az aktuális készletről! Megértését köszönjük! Amennyiben munkanapon 16h-ig (előzetes egyeztetést követően) leüti a terméket, úgy még akár aznap lehetősége nyílik a személyes átvételre budapesti üzletünkben, vagy ahogy kapacitásunk engedi Budapesten DÍJMENTESEN mihamarabb kiszállításra kerül. Vidéki címre a RoyalSprint futárszolgálat kézbesíti a csomagot, melyet átvételkor kell egy összegben kifizetni, ezt leghamarabb másnapi munkanapra tudjuk garantálni.
Ennek díja: 30. 000 Ft alatti rendelés esetén 1. 500 Ft
30. 000 Ft feletti rendelés esetén INGYENESA fizetés, készpénzzel, vagy előre utalással történhet, illetve budapesti üzletünkben, személyes átvételkor lehetőségük nyílik bankkártyával való fizetésre is, ám ebben az esetben az ár néhány százalékkal módosul. Kérjük, amennyiben nem a készpénz fizetési formát választaná a részletekről érdeklődjön! Cégünk jogosult az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. Törvény 48 § alapján különbözeti adózás szerint adózni. Készülék leütése esetén engedje meg, hogy ajánljak néhány használathoz szinte nélkülözhetetlen kiegészítőt:
Kijelző védő fólia
Memória kártya
Gépkocsi töltő
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy kérem tekintse meg további termékeinket!


Jelenlegi ára: 18 900 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 18:40
. Anycool Kingbond D38 - Jelenlegi ára: 18 900 Ft

40-es Adidas fürdőruha felső - Jelenlegi ára: 400 Ft

Adidas felső, sportoláshoz, futáshoz nyugodtan használható.


Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2011-05-07 17:39
. 40-es Adidas fürdőruha felső - Jelenlegi ára: 400 Ft

2011. április 28., csütörtök

CCM VECTOR 2.0 Hoki korcsolya 43-as - Jelenlegi ára: 9 000 Ft

CCM VECTOR 2. 0 Hoki korcsolya
43-as méret, 3 éves csak idény szerűen használt, megkímélt állapotban fűző nélkül eladó, méret váltás miatt. Gyári ccmperformace penge.
- Hibátlan, penge egyenes
- boltban ez a kori újonan 19-20. 000 Ft
Nézd meg a többi aukciómat is!


Jelenlegi ára: 9 000 Ft

Az aukció vége: 2011-04-28 16:33
. CCM VECTOR 2.0 Hoki korcsolya 43-as - Jelenlegi ára: 9 000 Ft

kit szandál cipő 40-es jó állapotú - Jelenlegi ára: 500 Ft

Nagyon szép ,  postázom is


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 15:14
. kit szandál cipő 40-es jó állapotú - Jelenlegi ára: 500 Ft

Nikolényiné: Történelmi szöveggyűjtemény 12 - Jelenlegi ára: 1 380 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Történelmi szöveggyűjtemény 12. A könyv listaára: 1494 Ft. Leírás:
Mozaik Kiadó
MS-3606
Középiskola 12. osztályISBN: 963-697-283-4A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 380 Ft

Az aukció vége: 2011-05-01 14:00
. Nikolényiné: Történelmi szöveggyűjtemény 12 - Jelenlegi ára: 1 380 Ft

Újszerű farmerkabát!40/ L-es! - Jelenlegi ára: 600 Ft

Eladó a képen látható divatos farmerkabát. Szép állapotban! Gyárilag koptatott ! Ha esetleg valamilyen adatra még szükséged van írj és mérek! A képen kicsit fakónak tűnik! Nézz szét sok terméket töltöttem fel spórolhatsz a postával!



Jelenlegi ára: 600 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 13:14
. Újszerű farmerkabát!40/ L-es! - Jelenlegi ára: 600 Ft

Bárándy G.: A gyűlöletbeszéd Magyarországon - Jelenlegi ára: 7 695 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A gyűlöletbeszéd MagyarországonA könyv listaára: 9500 Ft. Leírás:
Korunk nagy jogi dilemmája, hogy vajon hol van az a vékony határ, amely megkülönbözteti a szabad véleménynyilvánítást a gyűlöletkeltésre alkalmas közbeszédtől. Az utóbbi években, elsősorban a 2006-os zavargások óta, amióta megerősödtek a szélsőségek, a kérdés folyamatosan napirenden van. Sorozatosan érnek szóbeli (és fizikai) támadások hazánkban többek között romákat, zsidókat, nemzetiségi kisebbségeket vagy melegeket. A kötet célja a közösségek méltóságát sértő cselekményekkel kapcsolatban felmerülő jogi és jogpolitikai események feltáró elemzése. A kötet előbb tisztázza a kérdés elméleti megalapozását, az emberi méltóság, a kommunikációs alapjogok, az uszítás, izgatás, gyűlöletbeszéd, közösség elleni izgatás és gyalázkodás fogalmát. Ezt követi egy hosszabb történeti rész, mely bemutatja a hazai jogalkotás eddigi tapasztalatait a Csemegi-kódextől a hatályos Btk. -ig. Foglalkozik a verbális agresszióval szembeni nemzetközi és európai fellépés példáival, külön fejezetben a közösségi méltóság védelmének egyéb eseteivel, ezen belül kiemelten a holokauszttagadással és a tiltott önkényuralmi jelképek használatával. A kötet utolsó fejezetében a szerző a közösségi méltóság védelmének újabb irányairól, így az utóbbi évek, részben sikertelen jogi próbálkozásairól ír. A kötetet angol nyelvű összefoglaló, valamint az internetes forrásokat is tartalmazó irodalomjegyzék zárja. ISBN: 978-963-244-145-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 7 695 Ft

Az aukció vége: 2011-05-01 12:04
. Bárándy G.: A gyűlöletbeszéd Magyarországon - Jelenlegi ára: 7 695 Ft

OLCSÓN! Complete (360 ml) kontaktlencse - Jelenlegi ára: 3 550 Ft

Kérjük, nézze meg a galériában többi termékünket is! Hiszünk abban, hogy nincs Magyarországon nálunk olcsóbb - átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol! Kérjük, ha kontaktlencsét rendel tőlünk, rendelése során a megjegyzés részbe küldje el nekünk a kontaktlencse paramétereit! (dioptria, görbület, tórikus lencséknél még cylinder és tengely. Köszönjük! ) Termékleírás: Tisztít, fertőtlenít, és eltávolítja a fehérjéket! Puhává és rugalmassá teszi a lencsét, ezáltal biztosítva a kényelmet egész napra! Az átvétel és fizetés menete: - Kérjük jelezze a Vaterás vásárlás során, hogy
-* futárral vagy személyesen szeretné-e átvenni a terméket. (A házhoz szállítás díja 899 forint, 15. 000 forint összértékű rendelés esetén ingyenes. A személyes átvétel Budapest belvárosában található irodánkban ingyenes)
- * készpénzben vagy banki utalással kíván-e fizetni.
- Ön a Vaterás leütést követően megkapja a visszajelzést elérhetőségeinkkel. Kérnénk, hogy ezt követően küldjön nekünk egy válasz emailt a következő adatokkal: dioptria-érték, görbületet (és tórikus, multi/bikofális lencsék lencsék esetén a további szükséges paraméterek). Szintén jelezze, hogy milyen módon kívánja átvenni és kifizetni a terméket.
- Mi ezután visszaigazoljuk megrendelését és a várható szállítási időt, amely várhatóan 2-4 munkanap (esetleg ritka dioptriák és tórikus lencsék esetén 4-10 munkanap) lesz.
- Végül egy újabb emailben értesítjük Önt, amikor a termék raktáron van és személyesen átvehető vagy átadjuk a futárnak.
- Személyes átvétel esetén Ön megkapja irodánk címét és az útbaigazítást térképpel. Munkanapokon 9. 00 és 17. 00 között várjuk Önt irodánkban. A futár a megadott szállítási címre (házhoz vagy munkahelyre) viszi a termékeket, a feladást követő 24 órán belül. Amennyiben nem találja Önt, akkor még legfeljebb 2 alkalommal próbálkozik a kézbesítéssel. A kiszállítás hétfőtől szombatig naponta 8. 00 és 20. 00 óra között történik. - 30 napos visszavételi garanciát adunk a sértetlen, bontatlan csomagolású termékekre (a törvényileg kötelező 8 napos elállási jogon felül) Ha vannak még kérdései, írjon nekünk! Bármely további kérdését szívesen megválaszoljuk!
Nézze meg további termékeinket is! Szerintünk nálunk találja Magyarország legolcsóbb kontaktlencséit, folyadékjait és szemcseppjeit! Átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol.
Kellemes vásárlást kívánunk, és reméljük, hogy visszatérő vásárlónk lesz!
Az eOptika csapata



Jelenlegi ára: 3 550 Ft

Az aukció vége: 2011-04-27 11:13
. OLCSÓN! Complete (360 ml) kontaktlencse - Jelenlegi ára: 3 550 Ft

Balassa M.: Magyarország múzeumai - Jelenlegi ára: 2 455 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Magyarország múzeumaiA könyv listaára: 2995 Ft. Leírás:
Az elsőként 1996-ban megjelent gyűjtemény negyedik, átdolgozott kiadását tarthatja kezében az olvasó. A jel- és rövidítésmagyarázattal, illetve előszóval kezdődő kötet szerzői a múzeumokat és kiállítóhelyeket a megyék és települések ábécé sorrendjében ismertetik. Ez alól az - adottságainál fogva - első helyre került Budapest képez kivételt, de a megyéken belül is prioritást élveznek a megyei múzeumok, az egyes települések esetében pedig a tájmúzeumok. Az ismertetések a múzeumok közismert nevével kezdődnek (a hivatalos neveket az ettől való eltérés esetén a leírás végén található postai cím tartalmazza), ezt a múzeum jellegének (helytörténeti, egyházi, szakgyűjtemény stb. ) jelzése, történetének és gyűjteményének ismertetése követi. Az ismertetés végén a látogatással kapcsolatos gyakorlati tudnivalók kaptak helyet, melyben az intézmény címén és postacímén kívül a telefon- illetve telefax-száma, internetes elérhetőségei (e-mail, honlap) valamint a nyitvatartás időpontjai is helyet kaptak. A Magyar Nemzeti Múzeumtól a romkerteken, skanzeneken és képtárakon át több alig ismert kis község helytörténeti gyűjteményéig ívelő, ízléses kötetet igényes kivitelű, színes képek illusztrálják. Az adataiban 2004. május 31-én lezárt, név- és helymutatóval záródó kiadvány beszerzése általános gyűjtőkörű könyvtárak mellett iskolák részére is ajánlható. ISBN: 963-9552-30-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 455 Ft

Az aukció vége: 2011-05-01 07:11
. Balassa M.: Magyarország múzeumai - Jelenlegi ára: 2 455 Ft

Darida Veronika: Színház-utópiák - Jelenlegi ára: 2 050 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Színház-utópiákA könyv listaára: 2500 Ft. Leírás:
A színház- és irodalomtörténet határmezsgyéjén mozgó, nem csak a szűk szakmai közönség érdeklődésére számot tartó, izgalmas témát jár körbe Darida Veronika filozófus, színházesztéta és dramaturg hiánypótló kötete. A századforduló és a 20. század első évtizedei forrongó, a művészet teljes egészét megújítani szándékozó, egymással versengő irányzatainak korában megalkotott, de soha meg nem valósult színházelméleti elképzeléseket, drámatöredékeket ismerteti. Három főbb megközelítés szerint három csoportba osztja a tárgyalt szerzőket, utópiákat: a költészet felől közelítő Mallarmé, Valéry és Maeterlinck tervei alkotják az első csoportot az Appia, Craig és Artaud neve által fémjelzett törekvések a rendezői tevékenység megújítását célozták Kandinszkij, Oskar Schlemmer, Friedrich Kiesler és a Bauhaus főként a képzőművészet inspirálta víziói képezik a harmadik irányzatot. Elképzeléseik, elméleti munkásságuk bemutatásán túl különösen érdekesek a szerző azon fejtegetései, melyekben azt a kérdést járja körül, a megszületésükkor megvalósíthatatlannak tűnő utópiák ma mennyiben lennének megvalósíthatók. ISBN: 978-963-9529-90-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 050 Ft

Az aukció vége: 2011-05-01 06:25
. Darida Veronika: Színház-utópiák - Jelenlegi ára: 2 050 Ft

Next trapéz farmer 5Y - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Next 110-es trapéz aljú farmer.
Szára nincs lejárva.



Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-05-10 05:07
. Next trapéz farmer 5Y - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

FODRÁSZOLLÓ RITKÍTÓ FODRÁSZ OLLÓ ROSE LINE ! - Jelenlegi ára: 1 350 Ft

új termék
FODRÁSZOLLÓ RITKÍTÓ
ROSE LINE HAIRSTYLING SERIES
ROZSDAMENTES MINŐSÉGI ACÉL
Kérem nézze meg többi termékeimet is a lap alján!!
személyesen: csak szombat Bp. II. ker, v. posta



Jelenlegi ára: 1 350 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 00:06
. FODRÁSZOLLÓ RITKÍTÓ FODRÁSZ OLLÓ ROSE LINE ! - Jelenlegi ára: 1 350 Ft

Disney Verdás felső 5-évesre - Jelenlegi ára: 350 Ft

Mintája kicsit kopott, képen látható állapotban.


Jelenlegi ára: 350 Ft

Az aukció vége: 2011-05-02 22:00
. Disney Verdás felső 5-évesre - Jelenlegi ára: 350 Ft

! DR. PUNTO ROSSO ! Új, kék/barna gyerek cipő DO15 - Jelenlegi ára: 3 490 Ft


Új, Dr. Punto Rosso gyermek cipő tépőzárral a bolti ár alatt, barna/kék színben.
Ezek a Dr. Punto Rosso termékek harántemelővel készülnek, emellett minden részük ami a lábbal érintkezik bőrből van, ezért úgy biztosítják a láb egészséges tartását, hogy közben kényelmesek is.
Származási hely: Olaszország.
-- A megfelelő méret kiválasztásánál
ajánlott a belső talphosszhoz igazodni (zárójelben a méret után)! --
Méretek: 21(130mm), 22(135mm), 23(140mm), 24(150mm), 25(155mm), 27(170mm).
Megrendelés előtt kérdezz és mondom, hogy jelenleg van-e olyan méretben.
A kívánt méretet a megjegyzés rovatba kérném feltüntetni!
Minden Dr. Punto Rosso termékemre
6 hónap garanciát adok nyugtával, vagy igény esetén számlával!
Ha esetleg a méret nem lenne megfelelő,
megoldjuk a cserét is.
Köszönöm, hogy benéztél nézd meg a többi termékem is.
Szállítás és fizetés módja Szállítási alapdíj
Személyes átvétel
Nincs díj megadva
Ajánlott levélként előre utalás után
650 Ft/db
Standard postai csomagként előre utalás után
580 Ft/db
Garancia: 6 hónap
További információk a termék szállításával kapcsolatban:
A csomagot ajánlott postai küldeményként (580Ft), illetve elsőbbségi ajánlott postai küldeményként (650Ft) tudom feladni. A termékeimre 6 hónap garanciát vállalok a vásárlást igazoló blokk ellenében, természetesen ebben az esetben is a vevő állja a szállítási költséget. Számla igényét kérem előre jelezze, mert utólag már nem tudok adni. Köszönöm.
Képek


Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Az aukció vége: 2011-04-29 20:36
. ! DR. PUNTO ROSSO ! Új, kék/barna gyerek cipő DO15 - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Belga 1937-es**sor /leírás/ MI443-450 kat.ár 40 eu - Jelenlegi ára: 1 Ft

mint a képen
postatiszta sor a 25 centes érték gumiján csúnya betapadásnyom
KÉREM NÉZZÉK MEG A TÖBBI TERMÉKEMET IS , A RITKA OLASZ BÉLYEGEKEN KÍVÜL SZÁMOS RITKASÁG, ÉRDEKESSÉG TALÁLHATÓ KÖZÖTTÜK!!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-05-03 20:11
. Belga 1937-es**sor /leírás/ MI443-450 kat.ár 40 eu - Jelenlegi ára: 1 Ft

Tószegi Judit: Mézeskalácsok - Jelenlegi ára: 835 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! MézeskalácsokA könyv listaára: 995 Ft. Leírás:
A sorozat karácsonyi ünnepekre készült kiadványa a mézeskalács-készítés rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőt. A kiadvány elején a hozzávalók, a kellékek, valamint a recept olvasható, a továbbiakban pedig színezett habbal dekorált szebbnél szebb formák elkészítéséhez találunk útmutatót. A színes fényképekben gazdag vékony füzet gyermekek és felnőttek számára egyaránt segítséget nyújt a közeledő ünnepekre való felkészülésben. ISBN: 978-963-278-096-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 835 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 18:43
. Tószegi Judit: Mézeskalácsok - Jelenlegi ára: 835 Ft

Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak Európa - Jelenlegi ára: 840 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A tót atyafiakA könyv listaára: 1000 Ft. Leírás:
Mikszáth korai elbeszélőművészetének két tündökletes darabja A tót atyafiak (1880) és A jó palócok (1881) hozta meg a sikert számára és a magyar irodalomban is korszakos lépést jelentett.
A Beszterce ostroma (1895) című regény Don Quijote-i figurája inkább az elmúlt, dicsőbb századokba menekül.
Mikszáth tragikus elbeszélései, tudatos kompozícióba szerkesztett népies zsánerképei ugyanazt az irányt képviselik, amelyet Arany János alapozott meg balladaköltészetében. A népélet kissé sematizált élethelyzeteiben, tipizált jellemrajzon keresztül ábrázolt, de lélektanilag hiteles tragikumot Mikszáth a népi elbeszélés, a mesemondás nyelvi közegébe helyezte. Így jutott elbeszélő prózájában strukturáló szerephez az anekdota, mely a mikszáthi próza meghatározó eleme maradt a későbbiekben is. ISBN: 963-07-5730-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 840 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 18:00
. Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak Európa - Jelenlegi ára: 840 Ft

2011. április 27., szerda

Cey-Bert Róbert Gyula: A sólyom népe - Jelenlegi ára: 2 295 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A sólyom népeA könyv listaára: 2800 Ft. Leírás:
A népünk táltosaként és a szakrális szerelem avatott mestereként megismert író-költő-gasztronómus, Cey-Bert Róbert Gyula dzsungelharcos múltja is belejátszik abba, hogy igen fordulatosan, izgalmasan, színesen szövi meséit őseinkről és a nagy hun népről. Jó tanítóhoz híven az ismeretterjesztő magyarázatoknak is teret engedő regényének főszereplői Bátor Tengrikút hun nagyfejedelem és Bata főtáltos mellett Tórul a kéksólyom, Kökbű a kékfarkas és Boga a gímszarvas. A fantasztikus történetben, amely visszavezet az ókori történelmi krónikák és a hun-magyar legendák misztikus világába, a kiválasztott hősöknek meg kell küzdeni a kínai császári udvar cselszövő fondorlataival és a vesztükre törő császári hadsereg félelmetes túlerejével. A tét nem kevesebb, mint a Hun Birodalom léte és jövője. Az utolsó, harmincadik fejezetként szerepeltetett függelékben a szerző amatőr őstörténész, művelődéstörténész vénája kerül előtérbe, ugyanis néhány rövid alfejezetben világítja meg az átlag olvasó számára nem annyira ismert távol-keleti történelmi és kulturális hátteret. A kötethez Kassai Lajos a magyar lovasíjászat felélesztője, világbajnok írt baráti előszót. ISBN: 978-963-302-045-6A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 295 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 17:10
. Cey-Bert Róbert Gyula: A sólyom népe - Jelenlegi ára: 2 295 Ft

Női halász nadrág - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Nagyon szuper lenge halásznadrág


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-05-06 16:13
. Női halász nadrág - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Motorola a1200 Ming - Jelenlegi ára: 18 000 Ft

Kifogástalan, karc mentes telefon. Angol nyelvű, ebből a telefonból nem adtak ki magyar nyelvűt.
Ritkaság.
Tartozék: Töltő, headsett, doboz, leírás.


Jelenlegi ára: 18 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-02 15:22
. Motorola a1200 Ming - Jelenlegi ára: 18 000 Ft

Skippy kislány szandál 23-as - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Eladó a képeken látható szandál, szép állapotban.
Keveset használtuk.
Belső talphossz 15 cm. 13, 5; 14 cm-es lábra ideális.
Személyes átvétel Halásztelken, lehetséges.
A licit nyertesének 3 nap áll rendelkezésére, hogy felvegye velem a kapcsolatot, és plusz 1 hét , hogy kifizesse a vételárat. Ellenkező esetben negatív értékelést  adok és újraindítom a terméket. Köszönöm megértését.
Jó licitálást!


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-09 14:29
. Skippy kislány szandál 23-as - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

sönt Ohm Dekade TR-9407 - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

sönt eredeti bőr tokban hibátlan állapőotban
Ohm decade
no: 52919
type TR 9407  Rinitial0, 4 Ohm
Pmax 0, 5W 1% Umax 250V
100k-1
200k-2
300k-3
400k-4
made in hungary



Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-06 13:33
. sönt Ohm Dekade TR-9407 - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Masnis kézitáska - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

ELADÓ!!!!! !!!!!
Nagyon szép állapotban lévő masnis kézitáska.
A képek magukért beszélnek...
Egy mosás ráfér a táskára, mert egy helyen tollvonás került rá- fotóztam!
Köszi, hogy benéztél : )
Postaköltség NINCS!!!



Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-05-05 09:32
. Masnis kézitáska - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Fürdőruha - Jelenlegi ára: 400 Ft

Nagyon csinos  bikini



Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2011-05-09 08:32
. Fürdőruha - Jelenlegi ára: 400 Ft

Wass Albert: Jönnek! - Jelenlegi ára: 1 130 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Jönnek! A könyv listaára: 1380 Ft. Leírás:
Az 1940-ben írt Jönnek! alcíme az lehetne, hogy kortörténeti-közérzületi krónika: azt a két hetet öleli fel, amely a második bécsi döntés eredményének - Észak-Erdély visszacsatolásának - nyilvánosságra kerülése és a magyar csapatok Szolnok-Doboka vármegyébe való bevonulása között telt el. Ez a tizennégy nap az ottani magyarság számára talán nehezebben, kínosabb lassúsággal vánszorgott, mint az azt megelőző huszonkét, kisebbségi sorban végigtengődött esztendő. A várakozás feszült napjai alkalmat adnak a falu, Vasasszentgotthárd lakóinak - magyaroknak és románoknak -, hogy átgondolják a sanyarú múltat és a lehetséges, biztató jövőt hogy számot vessenek az elkövetett bűnökkel és az elszenvedett sérelmekkel, ki-ki a maga korábbi és reménybeli helyzete, illetve erkölcsi fölfogása szerint. Vibráló érzések pontos lekottázása adja a feszes cselekményű, izgalmas epizódokkal tűzdelt helyzetjelentés drámai hangulatát, katartikus tanulságait. E kisregény párdarabja az 1949-ben, immár Nyugaton keletkezett Adjátok vissza a hegyeimet!, amely egy korán árvaságra jutott fiú élettörténetébe sűríti az erdélyi magyarság megpróbáltatásait. A kisebbségi sors balladai tónusú regénye az örök megaláztatás, a kiszolgáltatottság, az áldozati-sors és vállalásának hátborzongató jeremiádjává növekszik. Ennek az ágrólszakadt juhászbojtárnak és szénégetőnek egész életében négy olyan esztendő jutott, amikor egyáltalán embernek érezhette magát: a közötti ideje. S ami ezután szakadt Erdélyre, az maga volt a pokol: háború, véres bosszúhadjáratok, genocídium, útonállás, az élet tönkresilányítása. Ebben a törvényen kívüli, nyers ököljogra épülő, tébolyodott világban ép erkölcsi érzékű, hazafias lelkületű, tudatos gondolkodású embernek helye nem lehetett, így lesz a hajdan jámbor fiúból a havason bujdosó haramia, aki az olvasó előtt mégis hőssé magasztosul. Megrendítő, egyben lélekemelő olvasmány mindkét, fordulatokban bővelkedő, izgalmas cselekményvezetésű regény, a legszélesebb körben ajánlandó. ISBN: 963-9472-01-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 130 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 07:41
. Wass Albert: Jönnek! - Jelenlegi ára: 1 130 Ft

Grimm, Jakob: Német mondák - Jelenlegi ára: 3 350 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Német mondákA könyv listaára: 3990 Ft. Leírás:
A Grimm fivérek hírnevüket elsősorban mesegyűjteményüknek köszönhetik. Azt azonban már kevesebben tudják Jacobról és Wilhelmről, hogy emellett további igen komoly kutatómunkát is végeztek, egyrészt a német nyelvtan, másrészt a germán eredettörténet témakörében. Ez utóbbi kapcsán állították össze az egyik legteljesebb német mondakollekciót, amely hazájukban eredetileg két kötetben látott napvilágot az 1810-es években. Most - közel kétszáz esztendő elteltével - a magyar nyelvre fordított edíció ezek mellett egy valódi kuriózummal, a Grimm-hagyatékban fellelt, eleddig kiadatlan harmadik kötet anyagával egészül ki. Az első részben helyet kapott szövegek a bennük felbukkanó meghatározó motívumok (hegyi szellemek, Holle anyó, szüzek, óriások, törpék, víziemberek és -sellők, koboldok stb. ) vezérszála mentén sorakoznak. A második egységben a mondák egyrészt a kronológia sorrendhez igazodnak, másrészt aszerint, hogy mely germán - lombard, szász, meroving, fríz stb. - törzs vagy tartomány hagyományaihoz köthető. A harmadik kötet anyagával együtt összesen hétszáznegyven történetet tartalmazó kiadványt Adamik Lajos és Márton László utószava zárja. A munka az érdeklődő laikusok mellett inkább a szakközönség figyelmébe ajánlható. ISBN: 978-80-8101-151-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 3 350 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 04:57
. Grimm, Jakob: Német mondák - Jelenlegi ára: 3 350 Ft

Kommunikációs kábel, Samsung D800, Z510, Z540, - Jelenlegi ára: 2 350 Ft

Ünnepi nyitva tartásunk!
Üzletünk az alábbi napokon ZÁRVA tart!
2011. április 23-24-25 és 29-30.
Ezeken a napokon a postai feladás és a személyes átvétel is szünetel.
KÁPMEGYER GSM
Áru megnevezése: Kommunikációs kábel, Samsung D800, Z510, Z540, USB adatkábel, szürke, gyári PCB200BSE
Cikkszám: 21343
Gyártó: SAMSUNG
Figyelem!
Garancia
Fizetési és átvételi módok
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A tartozékokat a megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
Köszönjük megértését!
A nyertes vállalja, hogy 5 munkanapon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Telefoncsere lehetséges, de csak a piaci ár 50%-áért! A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre a garancia 1 hónap!
A szerviz alkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest, 4. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 390. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 990. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 990. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 500. - Ft.
A szállítási és garanciális feltételek résznél mindig megtalálja az érvényes szállítási díjakat.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
Egyebek
Munkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk.
Termékleírás
Kompatibilis készüléktípusok
Csomagküldés utánvétellel
Samsung
BlackJack i607, C170, D520, D800, D820, D830, D840, D900, D900i, E200, E250, E390, E420, E480, E490, E570, E740, E840, E870, E890, E898, E900, E950, F300, F500, i600, i620, i710, P300, P310, P930, P940, U100, U600, U700, X820, X830, Z240, Z370, Z400, Z510, Z540, Z560, Z620, Z630, Z650i, Z720, ZV40
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék ára
Kiszállítási díj
0 - 5. 000. - Ft-ig
990. - Ft.
5. 001 - 50. 000. - Ft-ig
1. 500. - Ft.
50. 001 - 200. 000. - Ft-ig
2. 050. - Ft.
200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig
4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot!
@KapGSM40062


Jelenlegi ára: 2 350 Ft

Az aukció vége: 2011-05-16 00:57
. Kommunikációs kábel, Samsung D800, Z510, Z540, - Jelenlegi ára: 2 350 Ft

Antenna, Nokia E60, gyári - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Ünnepi nyitva tartásunk!
Üzletünk az alábbi napokon ZÁRVA tart!
2011. április 23-24-25 és 29-30.
Ezeken a napokon a postai feladás és a személyes átvétel is szünetel.
KÁPMEGYER GSM
Áru megnevezése: Antenna, Nokia E60, gyári
Cikkszám: 12010
Gyártó: NOKIA
Figyelem!
Garancia
Fizetési és átvételi módok
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A tartozékokat a megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
Köszönjük megértését!
A nyertes vállalja, hogy 5 munkanapon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Telefoncsere lehetséges, de csak a piaci ár 50%-áért! A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre a garancia 1 hónap!
A szerviz alkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest, 4. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 390. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 990. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 990. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 500. - Ft.
A szállítási és garanciális feltételek résznél mindig megtalálja az érvényes szállítási díjakat.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
Egyebek
Munkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk.
Termékleírás
Kompatibilis készüléktípusok
Csomagküldés utánvétellel
Nokia
E60
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék ára
Kiszállítási díj
0 - 5. 000. - Ft-ig
990. - Ft.
5. 001 - 50. 000. - Ft-ig
1. 500. - Ft.
50. 001 - 200. 000. - Ft-ig
2. 050. - Ft.
200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig
4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot!
@KapGSM33392


Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Az aukció vége: 2011-05-16 00:27
. Antenna, Nokia E60, gyári - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

LCD kijelző, SonyEricsson K310, W200 - Jelenlegi ára: 2 890 Ft

Ünnepi nyitva tartásunk!
Üzletünk az alábbi napokon ZÁRVA tart!
2011. április 23-24-25 és 29-30.
Ezeken a napokon a postai feladás és a személyes átvétel is szünetel.
KÁPMEGYER GSM
Áru megnevezése: LCD kijelző, SonyEricsson K310, W200
Cikkszám: 44771
Gyártó: Utá ngyá rtott termé k
Figyelem!
Garancia
Fizetési és átvételi módok
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A tartozékokat a megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
Köszönjük megértését!
A nyertes vállalja, hogy 5 munkanapon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Telefoncsere lehetséges, de csak a piaci ár 50%-áért! A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre a garancia 1 hónap!
A szerviz alkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest, 4. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 390. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 990. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 990. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 500. - Ft.
A szállítási és garanciális feltételek résznél mindig megtalálja az érvényes szállítási díjakat.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
Egyebek
Munkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk.
Termékleírás
Kompatibilis készüléktípusok
Csomagküldés utánvétellel
SonyEricsson
K310i, W200i
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék ára
Kiszállítási díj
0 - 5. 000. - Ft-ig
990. - Ft.
5. 001 - 50. 000. - Ft-ig
1. 500. - Ft.
50. 001 - 200. 000. - Ft-ig
2. 050. - Ft.
200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig
4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot!
@KapGSM37689


Jelenlegi ára: 2 890 Ft

Az aukció vége: 2011-05-15 23:57
. LCD kijelző, SonyEricsson K310, W200 - Jelenlegi ára: 2 890 Ft

7 pár babazokni kislányról 0-1 év - Jelenlegi ára: 480 Ft

7 pár babazokni kislányról.
Használt, de szép állapotban vannak. Hosszukat orrtól a sarok középéig mértem.
Az ár mind a 7 pár zoknira vonatkozik.
1. Bordó, fehér és rózsaszín csíkokkal. Hossza 5 cm.
2. Világoszöld Disney Micimackós. Hossza 5 cm.
3. Fehér-narancssárga kutyusos, talpán csúszásgátló mancsokkal. Hossza 6 cm.
4. Lila Malackás. Hossza 6 cm.
5. Fehér,   három macifejjel. Ez vastagabb, téli. Hossza 4, 5 cm.
6. Rózsaszín magas szárú, talpán csúszásgátló virágokkal. Hossza 5 cm.
7. Drapp-fehér, elején nyuszival. Hossza 4 cm, de jól nyúlik.



Jelenlegi ára: 480 Ft

Az aukció vége: 2011-05-15 22:26
. 7 pár babazokni kislányról 0-1 év - Jelenlegi ára: 480 Ft

Disney Minnie egeres hosszú ujjú kislány póló - Jelenlegi ára: 790 Ft

Bordó színű, Minnie egeres, húzott aljú, hímzett mintájú, hosszú ujjú póló. Hibátlan állapotban.


Jelenlegi ára: 790 Ft

Az aukció vége: 2011-05-01 21:33
. Disney Minnie egeres hosszú ujjú kislány póló - Jelenlegi ára: 790 Ft

Akus háromkéses borotva - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

posta dij 580ft
230 voltrol tőlthető
dobozában vadi uj termék
 
 


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-04-27 19:55
. Akus háromkéses borotva - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

2011. április 26., kedd

Bahia fekete vörös barna kendő vagy lapszoknya új - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Bahia fekete vörös barna kendő vagy lapszoknya
új
Leírás: Bahia fekete vörös barna kendő vagy lapszoknya új
Fekete színű- és aképpel ellentétben olyan mintás. mint mikor a vizen átsüt a nap. Mély vörös és barna színekkel.
Bahiaban vásárolt sohasem hordott.
Eredeti ára: 4900 ft
Nézd meg a többi aukciómat is!


Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Az aukció vége: 2011-05-08 18:40
. Bahia fekete vörös barna kendő vagy lapszoknya új - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

20"os kerékpár .ÚJ! - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

- alu felnik,
- elől patkófék,
- hátul kontrás,
- láncvédő,
- sárvédő, (színre fújt, nem műanyag)
- szelepes, pumpálható kerekek,
- levehető biztonsági kitámasztó kerekek,
- bevásárló kosár,
- csomagtartó,
- csengő.
-kék,



Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-05 18:00
. 20"os kerékpár .ÚJ! - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Fisher-Price babaüléses bevásárlókocsi babával - Jelenlegi ára: 5 900 Ft

Új ára ~ 11. 200, - Ft *
Fisher-Price babaüléses bevásárlókocsim babával
Ennek a Fisher Price babaüléses bevásárlókocsinak köszönhetően szórakoztatós a bevásárlás. Készségfejlesztő, szerepjátékra és fantázidússágra ösztönző.
 • A készlet tartalmaz: bevásárlókosár, baba és 8db kiegészítőt.
• A babák 16 inch/40cm.
• 8db játékétel
•  korosztály: 3 évnél idősebb kislányoknak ajánljuk
A termék használt, de jó állapotú, újszerű.  8db játékételt tartalmaz. A kosárhoz csavar rögzíti a tolókart, a rózaszín díszkupak hiányzik, ami csak esztétikai hiányosság.
 
A fotók a termékről készültek. Kérlek tekintsd meg alaposan, ezeken igyekszünk minél pontosabban bemutatni a termék állapotát.
*Tájékoztató adat, amely egy ugyanilyen termék új árát mutatja a termék feltöltésének pillanatában. Amennyiben nem találtunk magyar árat, akkor az angol árát forintosítottuk.
119


Jelenlegi ára: 5 900 Ft

Az aukció vége: 2011-04-27 17:18
. Fisher-Price babaüléses bevásárlókocsi babával - Jelenlegi ára: 5 900 Ft

Hegedűs Rita: Magyar nyelvmester - Jelenlegi ára: 1 720 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Magyar nyelvmesterA könyv listaára: 2100 Ft. Leírás:
A magyar mint idegen nyelv tanítása az alkalmazott nyelvészet fontos területe. A színvonalas nyelvészeti sorozat újabb kötete a hungarológusok, a magyart idegen anyanyelvűeknek tanító szakemberek számára nyújt szempontokat részben művelődéstörténeti, részben nyelvészeti, részben pedig nyelvpedagógiai megközelítésben. Az első rész bemutatja a magyar mint idegen nyelv tanításának múltját, a régi grammatikákat, valamint a hungarológia intézményrendszerének kialakulását. A második rész a magyar mint idegen nyelv fogalmának meghatározása után a nyelvi kontextust vizsgáló pragmatikai vonatkozásokat elemzi, bemutatja a nyelvtipológia, az összehasonlító nyelvészet e területen hasznosítható hozadékát, de a magyar mint idegen nyelv funkcionális kérdéseit is körüljárja. Az utolsó rész írásai a módszertani alapkérdésekkel, a hungarológia jelen helyzetével foglalkoznak, továbbá meghatározzák a magyarul tanuló idegen anyanyelvűekkel kapcsolatos tudnivalókat, illetve az anyanyelvi tanárral szembeni követelményeket. Az utolsó tanulmány a magyar kultúra szerepét elemzi a magyar mint idegen nyelv tanítása során. A szerkesztői előszóval útjára bocsátott, tanulmányvégi bibliográfiákkal, táblázatokkal kiegészített tanulmánygyűjtemény a témával elméleti mélységekben foglalkozó oktatók és nyelvész szakemberek érdeklődésére számíthat. ISBN: 963-7094-55-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 720 Ft

Az aukció vége: 2011-04-29 16:14
. Hegedűs Rita: Magyar nyelvmester - Jelenlegi ára: 1 720 Ft

ÚJ! LAVYRLE SPENCER: A BOLOND ÖZVEGY - Jelenlegi ára: 800 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A BOLOND ÖZVEGYA termék használt, olvasott: eladó a képen látható állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-04-29 15:10
. ÚJ! LAVYRLE SPENCER: A BOLOND ÖZVEGY - Jelenlegi ára: 800 Ft

Albee, Sarah: Elmo első bébiszittere - Jelenlegi ára: 1 470 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Elmo első bébiszittereA könyv listaára: 1790 Ft. Leírás:
A Szezám utca hőseinek mindennapjait feldolgozó tévésorozat gyermekek és felnőttek számára adott alkalmat önfeledt kikapcsolódásra és nevetésre. A jelen kiadvány a sorozat egyik szereplőjének, az Elmo névre hallgató, vörös színű gyermekszörnynek hétköznapjaiba nyújt bepillantást. A mesekönyvből kiderül, hogy miként viselkedett Elmo, amikor szülei elsőként hagyták bébiszitter gondjaira. A kis szörny természetesen minden módon megpróbálja rávenni a kleopátra hajú kislányszörnyet, hogy hívja fel szüleit a hűtőszekrényre mágnesezett telefonszámról, ám Emily túljár Elmo eszén és mindenféle izagalmas elfoglaltságot talál ki a szörnyike számára (pl. zöldségarcocska-készítés, tánc, buborékfújás, stb. ) Nem csoda, hogy Elmo már másnap Emily legközelebbi eljöveteléről faggatja szüleit. A történet ismert alakjainak grafikus változatába ágyazott egyszerű szöveg a legkisebb korosztály számára ajánlható elsősorban. ISBN: 963-87946-7-4A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 470 Ft

Az aukció vége: 2011-04-29 07:14
. Albee, Sarah: Elmo első bébiszittere - Jelenlegi ára: 1 470 Ft

Kettler gyerek tricikli - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Eladó a képeken látható gyerek tricikli.


Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-15 05:48
. Kettler gyerek tricikli - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

AMA Zebramintás Profi Fodrász Hajnyeső - Jelenlegi ára: 8 900 Ft


Terméknév: AMA Zebramintás Profi Fodrász Hajnyeső
Cikkszám: 439812
Leírás: 8226; Modern, látványos megjelenés8226; Pengéje cserélhető8226; Vágófej a nyélbe hajtható ( összecsukható)8226; Egyedülállóan a vágófej a nyélhez képest több szögben rögzíthető8226; Ujjtartója az ideális irányban elforgatható
Csak új és garanciális termékeket árusítunk!
Csere, beszámítás nem lehetséges!



Jelenlegi ára: 8 900 Ft

Az aukció vége: 2011-05-01 01:20
. AMA Zebramintás Profi Fodrász Hajnyeső - Jelenlegi ára: 8 900 Ft

Radiátor - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Eladó a képen látható négy darab radiátor.
Egy kicsit koszos, de viszonylag jó állapotban.


Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-01 00:00
. Radiátor - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Peugeot 306 break JOBB ELSŐ AJTÓ ŰVEG - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Peugeot 306 break 2000év. 1400köb.  
JOBB ELSŐ AJTÓBA VALÓ ÜVEG
KÉRLEK NÉZD MEG A TÖBBI AUKCIÓM IS SOK ÉRDEKES DOLGOT TALÁLSZ RAJTA


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-05-07 22:27
. Peugeot 306 break JOBB ELSŐ AJTÓ ŰVEG - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

41-es WESTER CSIZMA - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Eladó 41-es férfi wester csizma!
Nincs megkopva sarka is eredeti, lább szárnál világosabb mivel nadrágot kivül hordtam. Minden kérdésre válaszolok.


Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2011-05-14 20:57
. 41-es WESTER CSIZMA - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

adidas 176-os rövidnadrág - Jelenlegi ára: 500 Ft

Eladó egy EREDETI ADIDAS rövidnadrág folt és szakadásmentes nagyon kényelmes viseletü gumis dereku kihuzva: 35cm, 176-os méretü nézz körbe nálam sok jó cucom van még.
Banki adatok: OTP


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 20:29
. adidas 176-os rövidnadrág - Jelenlegi ára: 500 Ft

4DB VW LEMEZFELNI OLCSÓN ELADÓ - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

 
4DB LEMEZFELNI OLCSÓN ELADÓ, TÉLI GUMI VAN RAJTA, AMI 1TELET MÉG BIZTONSÁGOSAN KIBÍR, KB. 3MM MÉLY MINTÁVAL. OSZTÓKÖRE 5X112. VW, AUDI, SKODA, SEAT TIPUSOKRA HASZNÁLHATÓ. GOOD YEAR MÁRKÁJÚ TÉLI GUMI, MÉRETE: 195/65/15.
CSAK SZEMÉLYESEN VEHETŐ ÁT. ÜLLŐN VECSÉSEN MONORON GYÁLON ÉS A VONZÁSKÖRZETBEN.
 


Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-14 19:00
. 4DB VW LEMEZFELNI OLCSÓN ELADÓ - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

110-es csinos Disney Hamupipőkés felső - Jelenlegi ára: 1 Ft

110-es méretű felső
fehér és rózsaszín
Hamupipőkés
a minta szita nyomott, nem kopik le
kérdésre szívesen válaszolok


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-05-03 18:00
. 110-es csinos Disney Hamupipőkés felső - Jelenlegi ára: 1 Ft

ÚJ, CÍMKÉS MÖTIVI olasz nadrág 34 - Jelenlegi ára: 5 499 Ft

TAVASZI, ÚJ, CÍMKÉS MÖTIVI olasz, minőségi lábszár nadrág. Iskolába, munkába, moziba vagy ahova utad visz, mindenhova felveheted: ) Anyaga puha, kényelmes viselet. Külföldön vásárolt, nem jön szembe minden sarkon: )))
Az eredeti ár harmadáért most megkaphatod: )))
A képek magukért beszélnek: ))
A postaköltség saccolt. Pontosat a csomagolás után tudok mondani.
Postázás az aktuális díjak szerint történik. Ajánlva postázok.


Jelenlegi ára: 5 499 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 16:57
. ÚJ, CÍMKÉS MÖTIVI olasz nadrág 34 - Jelenlegi ára: 5 499 Ft

2011. április 25., hétfő

Trappola tricikli - Jelenlegi ára: 3 690 Ft

Ajánlott életkor: 4-5
Méret: 58x41x53 cm



Jelenlegi ára: 3 690 Ft

Az aukció vége: 2011-05-03 16:12
. Trappola tricikli - Jelenlegi ára: 3 690 Ft

Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes - Jelenlegi ára: 1 640 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Az öreg tekintetesA könyv listaára: 2000 Ft. Leírás:
Az 1905-ben született kisregényben A vidékről Pestre került, az ottani embertelen viszonyokhoz idomulni nem tudó, tiszta kedélyű kisnemes öregúr tragédiáját követhetjük végig. A címszereplő, Csurgó Károly életét tönkreteszi a nagyváros, mert az itt élő emberek kinevetik, elavultnak tartják kedves falusi szokásait. A képmutató, törtető orvos vő és annak baráti világában csak megtűrt bogaras rokon, saját természetesebb erkölcse szerint nem választhat mást, mint az öngyilkosságot. ISBN: 978-963-298-033-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 640 Ft

Az aukció vége: 2011-04-28 14:45
. Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes - Jelenlegi ára: 1 640 Ft

CHEROKEE kertész szoknya - Jelenlegi ára: 500 Ft


CHEROKEE farmer kertész szoknya.
8-9 évesnek.
Kétoldalt gombos.
Általam mért méretek:
Szoknya hossza: 34cm
Derékbőség: 34cm
Súlya: 345gr.



Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-05-04 13:30
. CHEROKEE kertész szoknya - Jelenlegi ára: 500 Ft

Puma eredeti sporttáska/válltáska-utazó - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Nagyobb méretű


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-05-07 12:45
. Puma eredeti sporttáska/válltáska-utazó - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

talpas pamut naci 56os - Jelenlegi ára: 1 Ft

fehér talpas nadrág
mérete: kb. 56os
Kérésre szívesen mérek
Nézz szét nálam, folyamatosan töltök fel babaruhákat, kiegészítőket
Postaköltség saccolt


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-04-30 11:34
. talpas pamut naci 56os - Jelenlegi ára: 1 Ft

Védőtok, iPhone 4 Torque, fekete, CM011806, - Jelenlegi ára: 4 760 Ft

Ünnepi nyitva tartásunk!
Üzletünk az alábbi napokon ZÁRVA tart!
2011. április 23-24-25 és 29-30.
Ezeken a napokon a postai feladás és a személyes átvétel is szünetel.
KÁPMEGYER GSM
Áru megnevezése: Védőtok, iPhone 4 Torque, fekete, CM011806, CASE-MATE
Cikkszám: 48289
Gyártó: CASE-MATE
Figyelem!
Garancia
Fizetési és átvételi módok
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A tartozékokat a megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
Köszönjük megértését!
A nyertes vállalja, hogy 5 munkanapon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Telefoncsere lehetséges, de csak a piaci ár 50%-áért! A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre a garancia 1 hónap!
A szerviz alkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest, 4. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 390. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 990. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 990. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 500. - Ft.
A szállítási és garanciális feltételek résznél mindig megtalálja az érvényes szállítási díjakat.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
Egyebek
Munkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk.
Termékleírás
Kompatibilis készüléktípusok
Csomagküldés utánvétellel
Apple
iPhone 4
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék ára
Kiszállítási díj
0 - 5. 000. - Ft-ig
990. - Ft.
5. 001 - 50. 000. - Ft-ig
1. 500. - Ft.
50. 001 - 200. 000. - Ft-ig
2. 050. - Ft.
200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig
4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot!
@KapGSM43910


Jelenlegi ára: 4 760 Ft

Az aukció vége: 2011-05-14 02:58
. Védőtok, iPhone 4 Torque, fekete, CM011806, - Jelenlegi ára: 4 760 Ft